Dorottya-nap

Idén is megemlékeztünk iskolánk névadójáról, Kanizsai Dorottyáról.

Az emlékezőműsor után történelmi időutazásunkat többek között egy reneszánsz táncbemutató és egy fegyverkiállítás tette színesebbé, ahol megcsodálhattunk korabeli fegyvereket: szablyákat, tőröket, dárdákat, lándzsákat és különböző kardokat.

Mivel rendhagyó módon március 24-én, szombaton tartottuk meg ünnepi műsorunkat, a gyönyörű napsütéses időnek köszönhetően kimehettünk a szabadba.
A felsősök várlátogatáson vettek részt, majd ezzel kapcsolatban totót töltöttek ki. Egy kis futóverseny után lovagolhattak is a gyerekek, ezt követően fegyverbemutatót tekintettek meg a várkertben.
A totón és a futóversenyen a 8.a osztályosok érték el a legmagasabb pontszámot, így az övék lett az első hely és az ezzel járó csokitorta. A második helyezést a 6.a, a harmadik helyezést a 6.b osztály nyerte. Nyereményük csokoládé volt, a többi résztvevő osztály pedig apróbb édességet kapott.

Az alsósok  lovagi tornán vettek részt, ahol játékos, ügyességi feladatokat oldottak meg. Többek között: zászló kitűzése a várra, “ágyúgolyók”  szállítása talicskában, célba dobás…. Utána várépítés következett fakockákból, legóból, ékszer készítése tésztából és rajzolás, színezés zárta a napot. Minden osztály munkáját egy kis édességgel jutalmaztuk.

Az iskola nevelőtestülete és diákjai köszönetet mondanak Konyhás Sándornak, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta fegyvergyűjteményét, emelve a nap nívóját. Hálásak vagyunk az Apró Paták SEnek a lovas bemutatóért és a lovaglásért, a Siklósi Hagyományőrző Egyesület Sárkányos Bajvívó Szakosztályának, hogy bemutatót tartottak korhű ruhában és fegyverekkel. És nem utolsó sorban az Ágnes Cukrászdának és Sáfárik Szilvia szülőnek a finom tortákért.

 

Reméljük, jól éreztétek magatokat!

Népdaléneklési verseny

A hagyományos Dorottya-napi Népdaléneklési Versenyen iskolánk tanulói nagyon eredményesen szerepeltek.

I. korcsoport:
Szávuly Anna (1.a ) II. helyezést,
Osztupanj Viktória ( 2. b ) III. helyezést ért el.

II. korcsoport:
Csontos Réka ( 4.a ) I. helyezést,
Bosnyák Míra ( 3. a ) III.helyezést ért el.

 III. korcsoport:
Kőhegyi Ákos ( 6.b ) I. helyezést,
Kővágó Luca ( 5.c )és László Cintia ( 6.b ) megosztott II. helyezést ért el.

IV. korcsoport:
Tolnai Lili ( 8.a ) I. helyezést,
Fischer Anni ( 7.a ) és Zakariás Enikő ( 7.a ) megosztott II. helyezést ért el.

Felkészítőik:
Szabó Lászlóné, Vargáné Nagy Ildikó, Gitta Gyöngyi,
Selymesné Todenbier Edit, Novacsekné Fejér Klára

Dorottya-nap

Ebben az évben is megemlékeztünk iskolánk névadójáról, Kanizsai Dorottyáról.

Tanulóinknak emlékező műsora után történelmi időutazáson vettünk részt.

Körünkbe érkezett Kanizsai Dorottya, akinek nagysága előtt tisztelegtek alattvalói:
udvarhölgyei, apródjai, szakács és cukrászmesterei, városának lakói, valamint a francia udvar követei – köszöntőikkel és ajándékaikkal kápráztatták el a vár úrnőjét.
Majd diákjaink komoly megmérettetésen vettek részt lovaggá ütésük érdekében, melyben a siklósi vár hagyományőrzői is segítségükre voltak.
A nap során tanulóink számot adtak arról, mit tudnak Kanizsai Dorottyáról és koráról.

Az alsósok lovagi tornájának részesei voltak a meghívott óvodások is.

Dorottya-nap

Iskolánk névadójának tiszteletére rajz- és népdaléneklési versenyt rendeztünk Február 5-én Dorottya-napot tartottunk, melyen az osztályok szellemi és ügyességi versenyeken vettek részt.

A rajz– és népdaléneklési verseny eredményei.


Rajzverseny – Dorottya-nap

I. hely: Bochnicsek Bence ( 1. b ) és Hetesi Barnabás ( 4. b )

II. hely: Medgyesi Ádám és Vadon Dániel ( 2. a)

III. hely: Reisz Ákos ( 2. a )

Különdíj: Balogh Enikő ( 1. a ), Bochnicsek Bálint ( 2. a ) és Vajdics Attila ( 4. b )

A felső tagozatosok közül díjazottak lettek a következő tanulók:

Kovács Kamilla és Szabó Kíra ( 5. a ), Bordás Attila ( 5. b ),

Bedics Viktor és Borbás Dániel ( 6. b ) és Bagladi Bálint ( 8. a )

Felkészítők: Bertáné Gerner Andrea, Brusztné Dorn Eszter,

Gitta Gyöngyi, Kozma Péterné, Miklós Józsefné