Kanizsai Kupa Foci

Kanizsai Kupa 2017. január 28-29.

DSE focicsapata 2. helyet szerzett ezen a  színvonalas nemzetközi tornán!

Zelefai Tamás szervező: A Kanizsai Kupa 17 csapat, közel 150 korosztályos (2006/07.) gyermek részvételével indult. Minden csapat időre megérkezett, és a játékvezetők precízen, korrektül vezették a mérkőzéseket az időkorlátokon belül. Az első nap, három csoportban folytak a küzdelem. A horvát csapatok színt és hatalmas alázatot vittek a játékba. Az utolsó percig hajtottak, néha súrolták a durvaság határát. A játékvezetők azonban kézben tartották a mérkőzéseket, mindössze egyszer kellett kiállítani egy horvát játékost utánrúgásért. Másnap két helyszínen folytatódtak a mérkőzések, az utolsó csoport küzdelmeivel és a helyosztókkal. Itt még kiélezettebb mérkőzéseket játszottak a csapatok, mivel az azonos képességűek találtak egymásra. A Torna végére szinte minden csapat elfáradt és nüanszok döntöttek a végeredmény tekintetében. A csapatok a közönséget (szüleiket) is maximálisan kiszolgálták, sok gólt lőttek és megtettek mindent a színvonalas tiszta játékért.
Összegezve, a Kanizsai Kupa kemény, küzdelmes mérkőzéseket hozott, tele fordulatos, gyors játékkal, sok jó élménnyel és a baráti kapcsolatok erősítésével.

Részletes beszámoló a mellékletben található.
Eredmények és képek 2017 Kanizsai Kupa 2006kcs.

Foci – lányok

Az OTP Bank Bozsik-program tanévzáró fesztiválon I. helyezést ért el az SKI Kanizsai Dorottya Általános Iskola lány labdarúgó csapata. A versenyt 2014. június 15-én Telkiben rendezték meg.
Bircsák Enikő ‘Tornádó-díjat’ kapott, mert ő lőtte a leggyorsabb gólt.

Csapat tagjai:
Mikola Karina, Gajnok Liliána, Heszberger Viktória, Végi Amina, Gajnok Annabella, Csontos Réka, Bircsák Enikő
Edző: Bircsák Gyula