Élmény és tudás pályázat első foglalkozása

Emmi logo

                   Alap CMYK                   

ntp_50_rgb

Április 23-án megtartottuk Élmény és tudás (NTP- MTI-14-0104) tehetséggondozó projektünk első foglalkozását.
Foglalkozásunk célja a logikus gondolkodás sokoldalúságának bemutatása, fejlesztése, logikai játékok megismertetése és megszerettetése.
Először Logika és nyelvészet címmel Tolnai Ágnes tanárnő tartott nyelvi börzét érdekes és játékos feladatokkal.
Ezután a matematikai logikát próbálgattuk. Megismertettük a tanulókat a logigrafika és a sudoku feladványok megoldásának alapjaival.
A 3. részben a pályázati támogatásnak köszönhetően logikai játékokkal ismerkedtek meg a gyerekek. (Tangram, Brick by brick, Tantrix, Laser Maze, Kataminó, ördöglakatok)
Vidáman, élményszerűen tanultak a diákok!

 

 

 

 

 

 

 

Határtalanul – Kirándulás Horvátországba

10500390_841111569255074_2609417209501644072_n (200x73)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére a „HATÁRTALANUL! program – Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” keretében nyílt pályázatot hirdetett, melyen iskolánk sikeresen pályázott „Határtalanul – Magyarság Horvátországban: a szlavóniai és a baranyai magyarok élete” elnevezésű pályázatával. Intézményünk pedagógiai programjával összhangban a 7.a osztályban megszervezte azonos című pedagógiai projektjét, melynek keretén belül a projekt előkészítő szakasza után került sor a különböző, érdekes programelemeket tartalmazó tanulmányi kirándulásra Horvátországban szeptember 18-a és 20-a között. A projekt folyamatban van jelenleg is, a projektértékelő programok után az ünnepélyes projektzáróra szeptember 30-án kerül sor.

A projektbeszámolót itt tekinthetik meg: határtalanul 1 Határtalanul 2

A projekt során készült képek ide kattintva megtekinthetők:

Rövid videó is készült a kirándulásról:

 

A Pátria TV-ben is bemutattak egy kisfilmet a projektről. Ide kattintva megtekinthető.

 

A Lánchíd rádiónak adott interjú meghallgatható:

Ókori-Egyiptom projekt

November 26-án az Egyiptom projekt zárásaként vetélkedőt tartottunk.
A gyerekek közel egy hónapig foglalkoztak az ókori Egyiptommal. Ismereteket gyűjtöttek tanórákon, az interneten, könyvekből. Készítettek kiállítási tárgyakat, plakátokat, jelmezeket, süteményeket.
A projekt során téglákat gyűjtöttek ügyességük, szorgalmuk jutalma képpen. A projektzárót jelmezekkel, a kiállítási tárgyakkal, plakátokkal tették hangulatossá. A vetélkedőn bemutatót tartottak egy választott témáról, ezután játékos formában számoltak be a megszerzett ismereteikről.

Föld napja projekt

2012. április 21-én került sor iskolánkban a Föld napja környezetvédelmi projekt zárására.

Hetedik osztályos tanulóink nyolc témakörben dolgoztak:

  • Tenkes-hegy
  • Szőlőművelés, borfeldolgozás
  • Folyók, tavak
  • Otthon
  • Iskola
  • Város
  • McDonald’s és társai

Megvizsgálták a témához kapcsolódó környezeti hatásokat, ennek mérséklésének lehetőségeit.

A három hetet meghaladó projekt során minden csoport plakátot készített, információt gyűjtött, heti rendszerességgel faliújságot frissített, projekt naplót vezetett. Több csoport kirándult, látogatásokat tett, interjút készített a helyi információk megszerzésének érdekében.

A projekt zárásakor színvonalas PowerPoint-os bemutatókat tartottak a gyűjtött információk, tapasztalataik, élményeik bemutatásával.

A zsűri és a diákok véleménye alapján értékeltük a csoportok munkáját.
Oklevelet vehettek át:

  • Legjobb előadás
  • Legjobb prezentáció
  • Legszemélyesebb tartalom 
  • Illetve mindezek figyelembe vételével a Legjobb bemutató
  • Az egész projekt során végzett munka elismeréseként a Projekt győztese címen.

A legtöbb csoport jól felkészült a bemutatóra. A projekt során aktívan, lelkesen dolgoztak.

Bemutató óra a szülőknek- interaktív tábla használata

 

TIOP-1.1.1-07/1-2008-0244
Az élményszerű tanulás feltételeinek megteremtése a siklósi iskolákban

SKI Kanizsai Dorottya Általános Iskola – 3. b osztály

2011.10. 13.

Tanító: Ferenczfi Jánosné

Óra: Magyar nyelv és irodalom 3. osztály

Tananyag: Kiskondás c. népmese feldolgozása

 

SKI Kanizsai Dorottya Általános Iskola – 7. b osztály

2011.12. 16.

Tanár: Nehrné Antal Erika

Óra: Fizika 7. osztály

Tananyag: Súlyerőről és gravitációs erőről tanultak ismétlése, gyakorlása

Ókori -Egyiptom projekt zárása

Az „Élet az ókori Egyiptomban” című projekt zárásaként egy játékos vetélkedőt szerveztünk az ötödik osztályos tanulóknak.
Volt tablóverseny, villámkérdések, totó kitöltése, kvízjáték, puzzle kirakás. A résztvevők nagy része jelmezt is öltött. A záróünnepségre a szülőket is szeretettel vártuk.

Ókori-Egyiptom projekt zárása

Február 12-én tartottuk az Ókori-Egyiptom projekt zárását. Az ókori Egyiptommal kapcsolatos tárgyakból (készített, gyűjtött) kiállítást állítottak össze a gyerekek. A kor hangulatát érzékeltették a felvonuló jelmezesek, táncosok. Ezután az 5a-b. osztály 4-5 fős csoportjai vetélkedtek egymással, majd az eredményhirdetés következett, melyen több kategóriában is oklevelet vehettek át a tanulók.

Budapesti kirándulás

2010. január 15-én Budapesti kiránduláson vettünk részt. A kirándulás kapcsolódott az Ókori-Egyiptom projekthez, mivel fő programunk a Tutanhamon kincsei kiállítás megtekintése illetve az ottani csoportfoglalkozáson való részvétel volt. Megnéztük a Parlament csodálatos épületét is. A kiránduláson 45 tanuló vett részt 4 kísérő tanárral.