Kanizsai Dorottya több volt annál, aki eltemette a halottakat. Bár neve és alakja így vált szimbólummá, azért mi tudjuk, nagyasszony volt ő a szó legnemesb értelmében.
Dorottya megszánta a haza védelmében vitézül elesett keresztényeket. Egyik vára, Siklós, Mohácstól nem messze magasodott. Hogyan tűrhette volna, hogy a környéken ne adják meg az elesetteknek a végtisztességet.
Cselekedett.
Általában ez a kép él bennünk.
Ki is volt valójában az az asszony, aki bekerült a történelembe, aki megihlette nagy költőinket is?
Születésének pontos helyét és idejét sem tudjuk igazán. A Kanizsai család a magyar történelemben nagy szerepet töltött be. Egyik jeles tagja, Lőrinc, 1324-ben kapta a Kanizsai uradalmat, és vette fel a Kanizsai nevet. A család különösen az Anjouk idejében és Zsigmond uralkodása alatt élte fénykorát.
Dorottya első férje, Geréb Péter a Siklóshoz közeli valpovói várúr, előbb országbíró, majd az ország nádora volt. Férjét szerette, boldogan éltek. Halála után hamvai fölé kápolnát építtetett. Majd ezután ismerkedett meg, Perényi Imrével, aki az ország nádora volt. A büszke siklósi várúr feleségül kérte, s itt a siklósi várban éltek 1515-től.
Kanizsai Dorottya életének nagy teljesítménye: mindkét házasságát egy-egy nádorral kötötte. Árva állapotomból két ízben a nádorasszony máltóságába emelkedtem – írta visszaemlékezésében. Házassággal szerzett, de személyéhez kötött máltóságnak tekintette a nádorasszonyságot. A kortársak elfogadták ezt az önértékelést.
Második férje 1519-ben halt meg. Dorottya ekkor kért és kapott saját címert az uralkodótól, ami abban az időben merőben szokatlan dolog volt, hiszen a férfiakat illette saját jelvény. Perényi halála után derült ki, hogy Dorottya nem férjei után, hanem a saját jogán az első asszony Magyarországon.
Több nyelvet beszélő. Művelt, szépen öltözködő, nagyvonalú, adakozó, kellemes ember volt. A szolgáló lányait kiházasította, az ifjaknak földet ajándékozott. Szívesen és sokat tartózkodott a siklósi várkápolna melletti kertben, amit ma Dorottya-kertnek hívunk.
A mohácsi csatavesztés után 400 emberével megadta a végtisztességet az elesetteknek. Még egy évig maradt Siklóson, a vész után beállott zavaros időkben, a török közelsége miatt elhagyta a várat. Udvartartásával Németújvárra költözött. Innen Sárvárra ment, hogy ott néhai testvérének két árváját gondozza. 1532-ben halt meg, és Sárváron temették el.
Tetteivel bizonyságot tett arról, hogy önzetlenül szerette hazáját, az embereket.
Élete buzdító példa, hogyan lehet és kell az emberiség javára áldásosan cselekedni.
Mi, siklósiak büszkék vagyunk arra, hogy egykoron e nemes asszony itt élt, és írta be nevét Magyarország történelmébe.
Emlékét méltósággal őrizzük.