Megkezdődött a Diákok Hangja Témahét iskolánkban

Egy héten keresztül tanulóinké a főszerep: közösen gondolkodnak arról, milyen a jó és élhető iskola, mitől érzik magukat biztonságban az iskolai közösségben, és milyen javaslataik, ötleteik vannak saját iskolai életükkel kapcsolatban.

A „Diákok hangja” kezdeményezés célja, hogy a gyermekek és diákok nyitott, biztonságos keretek között mondhassák el véleményüket, oszthassák meg tapasztalataikat, és fogalmazhassák meg elképzeléseiket az őket érintő kérdésekről.

A témahét egyik különleges programjaként szerdán a Harmadik Színház Oberon Társulata látogatott el hozzánk egy izgalmas vitaszínházzal az élhető iskola témakörében.

Először az 5–6. évfolyam, majd a 7–8. évfolyam tanulói „csaptak össze” – érvekkel, ötletekkel, saját tapasztalatokkal és lelkesedéssel.

A program elérte célját: diákjaink komoly, érett és mély gondolatokat fogalmaztak meg arról, milyen iskolában és közösségben éreznék jól magukat, hogyan tehető élhetőbbé az iskolás lét.

A témahét folytatódik – mi pedig továbbra is kíváncsian hallgatjuk a Diákok Hangját!