Boldog Iskola Program

Még csak október vége, és az induló kettő osztály helyett már kilenc osztályban folynak boldogságórák.

Az optimista nézőpontot helyzetgyakorlatokon keresztül tapasztaltuk meg, majd bíztató sms-t küldtünk azoknak, akik támogatásra szorulnak ismerőseink, barátaink közül.

 

A legtöbb sms-t az aggódó szülők kapták, akiket megnyugtattak a gyerekek, hogy menni fog a tanulás, jók lesznek a jegyek, és nem lesz semmi baj. De orvosoltunk szerelmi bánatot, nyugtattunk kígyótól rettegőt, és békítettünk veszekedő barátokat is. Elsőseink már kedvenc órájukként emlegetik a “szeretetórákat”. Az optimizmus gyakorlásaként a lazító játékokat követően felvettük az optimista szemüvegünket, megtanultuk átalakítani a rossz gondolatainkat, végül lerajzoltuk a varázslatos Kerekerdőt, amint a közepétől gyógyulásnak indul úgy, ahogy a mi fejünkben is átveszik a jó gondolatok a rosszak helyét.