Kozma László Országos Informatikai Verseny

Az Informatika – Számítástechnika Tanárok Egyesülete az idén is meghirdette a KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY-t. A verseny célja az informatikában tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre, az informatika- alkalmazói ismeretek, az informatikai eszközök

elsajátításának, az ismeretek készség szintű használatának egységes versenykeretek közötti mérése, valamint az informatika tantervi követelményei alapján történő tehetséggondozás folyamatának elősegítése. A verseny fő témái: grafika, szövegszerkesztés, prezentációkészítés, internet-használat. Ezen az országos megmérettetésen vett részt Magosi Dávid, iskolánk 6. osztályos tanulója, aki a novemberi első, majd a márciusi második forduló után bekerült a legjobb 10 hatodikos tanuló közé, így részt vehetett április 23-án, Százhalombattán az országos döntőn. A több hónapnyi pluszmunka eredményeként MAGOSI DÁVID az országos döntőn végül 3. helyezést ért el.
Felkészítője: Hoffmanné Folcz Ágnes

Kenguru matematikaverseny

Szépen teljesítettek tanulóink a Kenguru Matematikaversenyen. Az alábbi kimagasló eredményekszülettek:
Ember Dorottya 2. osztályos tanuló megyei 21. helyezés


Juhász Maja 3. osztályos tanuló megyei 11. helyezés
Zichy Mária Terézia 3. osztályos tanuló megyei 27. helyezés
Ősi Márton 4. osztályos tanuló megyei 5. helyezés
Zichy Mária Jozefa 4. osztályos tanuló megyei 24. helyezés
Csontos Fanni 4. osztályos tanuló megyei 26. helyezés


Rittinger Ármin 5. osztályos tanuló megyei 2. helyezés (országos 33. helyezés)
Ősi Boldizsár 5. osztályos tanuló megyei 7. helyezés
Farkas Áron 6. osztályos tanuló megyei 12. helyezés
Bakó Boglárka 7. osztályos tanuló megyei 13. helyezés
Holczknecht Brúnó 7. osztályos tanuló megyei 27. helyezés
Katona Ákos 7. osztályos tanuló megyei 29. helyezés
Fodor Roland 8. osztályos tanuló megyei 9. helyezés

Felkészítők: Somogyi Edéné, Szabó Lászlóné, Bertáné Gerner Andrea, Szentgyörgyi Szabolcs, NehrnéAntal Erika, Hoffmanné Folcz Ágnes

Atlétika verseny

A tavaszi szünet előtt tanulóink körzeti atlétika diákolimpián vettek részt Beremenden, ahol eredményesen szerepeltek. Az első nap az összetett versenyben
II. korcsoportban
Makai Tifani 2. helyezést, Farkas Miklós szintén 2. helyezést, Bárkányi Mózes pedig 3. helyezést ért el.
Ezzel kiharcolták maguknak, hogy április utolsó hetében Pécsett a megyei döntőn részt vehessenek.
II. korcsoportos fiú csapatunk pedig az I. helyet tudta megszerezni, a csapat tagjai: Katona Marcell, Grósz Dominik, Farkas Miklós, Ősi Márton, Bárkányi Mózes.

„Atlétika verseny” bővebben

Mezei futóverseny

2022. április 6-án országos mezein futóversenyen jártunk Kosztolányi Írisszel Gödöllőn. Ősszel a Pécsett megrendezésre kerülő megyei döntőn a 2. helyezéssel harcolta ki magának a döntőn való részvételt.
Az időjárási feltételek kicsit kedvezőbben voltak, a pálya egy részén volt csak ellenszél, máshol oldal,-illetve a hátszél kedvezett Írisznek. A taktikai utasításokat szépen betartva végül az előkelő 36. helyet tudta megszerezni a 210 versenyzőből, ami országos szinten nagyon szép teljesítmény.


Gratulálunk Neki!

„Együtt az úton”

A Magyar Autóklub a Fékezd Magad Alapítvány megbízásából országos videópályázatot hirdetett „Együtt az úton” Biztonságban címmel.
A pályázaton a 6.a osztályt képviselve Pintér Bertalan Márk „Közlekedj biztonságosan!” c. videója a kiemelkedő pályaművek közé került, az osztály ajándékcsomagban részesül. 🙂 Gratulálunk!

Lotz János helyesírási verseny

Az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójában tanulóink eredményesen szerepeltek:

Ősi Márton pontszáma alapján az országos döntőbe jutott.
Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő tanáraiknak!

NévMegyei helyezésPontszámOsztályFelkészítő
Ősi Márton3. 764.aVargáné Nagy Ildikó
Csontos Fanni4.744.aVargáné Nagy Ildikó
Balogh Minka5.624.aVargáné Nagy Ildikó
Makai Tifani6.614.aVargáné Nagy Ildikó
Katona Ákos2.517.bDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Horváth Katalin3.487.bDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Bakó Boglárka4.447.bDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Holczknecht Brúnó5.437.b Dr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Domokos Bíborka Anna6.427.bDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Égí Bíborka7.387.aDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Bordás Míra Alma8.327.bDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Farkas Ákos4.648.bTolnai Ágnes
Hanics Szófia5.61,58.aDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Pintér Mira6.618.aDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Perzsa Barnabás7.598.bTolnai Ágnes
Shakir Talal8.538.aDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Fábián Luca9.538.bTolnai Ágnes
Sütő Leona10.498.aDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix
Novák Alexandra11.478.aDr. Holczknechtné Szunyog Beatrix

Megyei Matematikaverseny

A Megyei Matematikaverseny 2. (megyei) fordulójába jutott

Fodor Roland 8.a osztály,
Bakó Boglárka 7.b osztály
Katona Ákos 7.b osztály
Ősi Boldizsár 5.a osztály
Holczknecht Valter 5.a osztály
Rosinger Katalin 5.a osztály
Felkészítők:
Hoffmanné Folcz Ágnes 8.a
Nehrné Antal Erika 7.b, 5.a
Gratulálunk és sok sikert kívánunk a következő fordulóban is!

Dorottya-napi szépíró-pályázatunk díjazottjai

Lehet, hogy egy kép erről: belső tér

Alsós korcsoport:

I. Kalmár Lili Luca
II. Ipacs Szabó Vencel

III. Kakas Kristóf

Felsős korcsoport vers kategória:
I. Fehér Violett
II. Tengler Gabriella
III. Nógrády Anna

5-6. osztályos korcsoport próza kategória:
I. Rosinger Katalin
II. Krusóczki Lili
III. Holczknecht Valter

7-8. osztályos korcsoport próza kategória:
I. Ujvári-Cseh Sára
II. Ősi Olivér
III. Mesic Hanna

Gratulálunk a szép eredményekhez!