Az elmúlt hétvégén úszó sportolóink sorra hozták az eredményeket!
Kakas, Ádám, Ósi Ábel, Horsa Luca (Batthyány Kázmér Általános Iskola), Horváth Hanna (Batthyány Kázmér Általános Iskola) 8 mp- vel saját idejüket megjavítva a Szentesen megrendezett Országos Diákolimpián mix váltóban a dobogó második fokára állhatott.
Idén nagy örömünkre két csoportban is zajlanak dráma és színjátszó foglalkozásaink. Az 5-6. osztályos csoportban a drámapedagógiai alapozás mellett a Playback színházzal és technikáival ismerkedünk Bognár Csaba, a Pécsi Playback Színház vezetőjének segítségével. Csodálatos dolgokkal foglalkoztunk eddig, nagy utat jártunk be. A saját testünk és lelkünk megismerése mellett, érzelmeink felismerésén és kifejezésén is dolgoztunk. Tanuljuk az értő figyelmet, ráhangolódni mások érzéseire történeteiken keresztül, és megjeleníteni azt az improvizáció eszközével.
„Meséld el! Játszd el!” tehetséggondozó programunk a Körber Hungária Kft. adományának köszönhetően valósul meg.
A Kanizsai Dorottya Általános Iskola tanulói ismét kitettek magukért, becsülettel helytálltak a versenyen. A 2. korcsoportban Krutek Soma 12. helyezést ért el (8:30) Az 1. korcsoportos lányoknál Makai Larissza (25. hely, 9:25), Novák Alíz (36. hely, 9:49), Tamás Júlia (45. hely, 10:01), Terzics Emma (57. hely, 11:15) és Schiszler-Ferencz Eliána (58. hely, 11:18) képviselték iskolánkat. Szintén az 1. korcsoportban Várdai Gréti a 17. helyen végzett (11:40), míg Bircsák Laura 28. lett (12:21) A további eredmények: Nógrádi Miklós 8. hely (11:47), Spitzer Regina 33. hely (12:58), Köműves Boglárka 34. hely (13:02)
Büszkék vagyunk minden versenyzőnkre a kitartásért és a sportszerű küzdelemért! Hajrá, Kanizsai!
Március 18-án a Kanizsai Dorottya Általános Iskola tanulói remekül szerepeltek a harkányi körzeti mezei futóversenyen. A zord, szeles idő sem tántorította el diákjainkat, akik kitartóan és sportszerűen küzdöttek egész nap.
A Batthyány Kázmér Általános Iskola tanulóival kiegészülve erős, összetartó csapatként léptek pályára. A IV. korcsoportban, a Diákolimpia megyei döntőjén fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Küzdelmes mérkőzéseken keresztül vezetett az út a dobogóig. Lányaink végül a megérdemelt harmadik helyezést szerezték meg.
Gratulálunk a csapat minden tagjának és felkészítőiknek, büszkék vagyunk rátok!
A 2025/26-os tanévben az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ által szervezett, 7-8. évfolyamos tanulók országos történelemversenyén a vármegyei fordulóba jutott Tengler Mariann 7. b. osztályos tanulónk. A verseny témája ebben a tanévben Magyarország története 1520-1815 és egyetemes történelem 1490-1815 volt. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában 2026. február 10-én rendezett vármegyei fordulóban Mariann a 13. helyen végzett. Tanára: Gitta Boglárka. Gratulálunk!
Beküldve:
Március 13-án különleges programon vehettek részt tanulóink. Iskolánkba látogattak a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar angol nyelvű óvodapedagógus képzésének másodéves hallgatói.
A diákok érdekes és gyermekközpontú előadások keretében ismerkedhettek meg Vietnam, Kína, Japán és Zimbabwe kultúrájával, földrajzával és mindennapi életével. A prezentációk után lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre is a hallgatókkal, ami még személyesebbé tette az élményt.