Az „Élet az ókori Egyiptomban” című projekt zárásaként egy játékos vetélkedőt szerveztünk az ötödik osztályos tanulóknak.
Volt tablóverseny, villámkérdések, totó kitöltése, kvízjáték, puzzle kirakás. A résztvevők nagy része jelmezt is öltött. A záróünnepségre a szülőket is szeretettel vártuk.
A Táncsics Kupa matematikaversenyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el:
5. osztály:
III. hely Kőhegyi Ákos (5. b)
IV. hely Csernyánszky Dominik (5. a)
Felkészítők: Hoffmanné Folcz Ágnes és Heidfogelné Seregélyes Edit
6. osztály:
II. hely Gajnok Annabella (6. b)
III. hely Szabó Kíra (6. a)
Felkészítők: Nehrné Antal Erika és Hoffmanné Folcz Ágnes
7. osztály:
I. hely Fodor Norbert (7. a)
IV. hely Martin Dávid (7. b)
Felkészítők: Hoffmanné Folcz Ágnes és Nehrné Antal Erika
8. osztály:
I. hely Holczer András (8. a)
II. hely Jäger Andor (8. b)
Felkészítők: Heidfogelné Seregélyes Edit és Erdős Jánosné
Az évfolyamok sorrendjében a következő eredményeket értük el:
5. évfolyam: III. hely, 6. évfolyam: I. hely,
7. évfolyam: I. hely, 8. évfolyam: I. hely.
AZ ÖSSZESÍTETT VERSENYBEN ISKOLÁNK A SZENZÁCIÓS
I. HELYET SZEREZTE MEG.
Az iskolaválasztás nehéz döntésében szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek azzal, hogy szíves figyelmükbe ajánljuk gyermekbarát intézményünket.
A pedagógiai munka főbb irányai:
A hagyományosnak tekinthető alapfokú oktatáson túl kiemelt területek:
Mindennapos testnevelés
Angol nyelv oktatása első osztálytól
Kompetencia alapú oktatás
Különösen nagy fontosságú a kisiskolás korban elsajátított alapképességek- és készségek, továbbá kulcskompetenciák fejlesztése, mert ezek a későbbi sikeres tanulás és munkába állás feltételeiként szolgálnak. Ennek érdekében első osztályban:
Elnyújtott alapozó időszakot iktatunk be, melynek célja az olvasás és írás tanulásához szükséges készségek fejlesztése, az olvasás és írás tanulásához nélkülözhetetlen feltételek biztosítása. Ilyen fontos tevékenységek az indirekt és direkt testtudatot, tájékozódást, a nagymozgást, finommotorikát, szemmozgást fejlesztő gyakorlatok.
Informatika oktatás 4. osztálytól
Művészeti oktatás (zene, tánc, képzőművészet)
Természetjáró és sporttáborok
Szakkörök, szabadidős tevékenységek
Szaktárgyi versenyekre, vetélkedőkre(iskolai versenyektől az országos versenyekig egyaránt) biztosítjuk a felkészítést, ahol mindig kimagasló eredményeket érnek el tanulóink.
Iskolánk kínálata a 2011/12-es tanévre beiratkozó első osztályosok számára:
Angol oktatása első osztálytól
Az 1-2. évfolyamon folyó munka az idegen nyelv oktatásának előkészítő, bevezető szakaszát adja. A kisgyermekkori idegen nyelvoktatás alapvető célja kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez juttatni a diákokat, másrészt megalapozni a későbbi munkát. Mindezt játékos formában. Ennél a korosztálynál a nyelvtanulás tanítása a természetes nyelvelsajátítás folyamataira épül.
Mindennapos testnevelés
A gyermekkori nagyfokú mozgásigénynek hasznos teret ad, segítve a tanuláshoz szükséges képességek fejlesztését. Kialakítja a rendszeres mozgás igényét, mely hozzájárul egészségük és vitalitásuk megőrzéséhez. A testnevelés órán kívül délutáni edzést is biztosítunk (foci, kézilabda).
Leendő első osztályosaink a szülők igénye szerint iskolaotthonos formában tanulnak, ami egész napos elfoglaltságot jelent. Tanítási óra, önálló tanulás és egyéb szabadidős foglalkozások formájában kb. 16 óráig lesznek az iskolában.
Első osztályos tanítók lesznek:
Lupek Istvánné—Szabó Lászlóné Dr. Imri Sándorné—Nyakas Lászlóné
Szeretettel várjuk leendő első osztályos tanulóinkat! A Kanizsai Dorottya Általános Iskola tanulói és munkatársai nevében:
Ebben az évben is megemlékeztünk iskolánk névadójáról, Kanizsai Dorottyáról.
Tanulóinknak emlékező műsora után történelmi időutazáson vettünk részt.
Körünkbe érkezett Kanizsai Dorottya, akinek nagysága előtt tisztelegtek alattvalói:
udvarhölgyei, apródjai, szakács és cukrászmesterei, városának lakói, valamint a francia udvar követei – köszöntőikkel és ajándékaikkal kápráztatták el a vár úrnőjét.
Majd diákjaink komoly megmérettetésen vettek részt lovaggá ütésük érdekében, melyben a siklósi vár hagyományőrzői is segítségükre voltak.
A nap során tanulóink számot adtak arról, mit tudnak Kanizsai Dorottyáról és koráról.
Az alsósok lovagi tornájának részesei voltak a meghívott óvodások is.
A Kanizsai Dorottya Általános Iskola által meghirdetett rajz és népdaléneklési versenyen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el.
Népdaléneklési verseny:
3-4. osztály:
III. hely: Csontos Réka (3. a).
Szépen szerepelt még: Müller Dorina (3. b).
Felkészítők: Zakariás Anita és Heszberger Mária
5-6. osztály:
I. hely: Zakariás Enikő ( 6. a ),
III. hely: Fischer Anni ( 6. a ).
Szépen szerepelt még: László Cintia ( 5. b ) és Szalai Martin ( 6. b ).
Felkészítők: Selymesné Todenbier Edit, Zakariás Anita és Gitta Gyöngyi
7-8. osztály:
I. hely :Tolnai Lili ( 7. a ).
Felkészítő: Zakariás Anita
Rajzverseny:
1-2. évfolyam:
II. hely: Miklós Liza Margaréta ( 1. a ),
III. hely: Bíró Zsolt ( 1. a )
Felkészítők: Miklós Józsefné és Volfárt Erna
3-4. évfolyam:
II. hely: András Dávid ( 3. a )
Különdíjban részesült: Medgyesi Ádám ( 3. a ).
Felkészítő: Gitta Gyöngyi
A Kanizsai Dorottya Általános Iskola Alapítványának Kuratóriuma ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik 2009. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át , 618 618 Ft-ot szervezetünknek felajánlották. A kuratórium döntésének értelmében a támogatásból segítséget nyújtunk a nyári táborok szervezéséhez, az osztálykiránduláson résztvevő hátrányos helyzetű gyermekeknek, az országos versenyre jutó tanulóknak. Hozzájárulunk továbbá a kiemelt iskolai rendezvények lebonyolításához, oktatástechnikai eszközök vásárlásához.
Kérjük, hogy adójuk 1%-val az idei évben is támogassák alapítványunkat, ezzel is segítve céljaink megvalósítását.
Szervezetünk neve: „Fogjunk össze! Gyermekekkel a gyermekekért!” Alapítvány