Megkezdődött a NTP-s pályázatunk!

Megkezdtük Csodálkozz! Gondolkozz! (NTP-MTTD-16-0190) pályázati komplex tehetséggondozó programunkat!


Kiválasztottuk a tehetségígéretek közül, hogy ki az a 16 tanuló, akinek érdeklődése, tudása, képességei leginkább lehetővé teszik a programban való eredményes részvételt. Ennek érdekében háromfordulós tehetségazonosításon vettek részt. Először érdeklődéstérképet készítettek, azután egy logikai feladatsort oldottak meg, végül a kognitív képességeiket vizsgáltuk (emlékezet, figyelem, térészlelés) számítógépes programmal. A megmérettetésben 34 tehetségígéret vett részt, melyek közül az eredmények alapján a következő tanulók vehetnek részt a programban.

Borbás Bence, Bosnyák Laura, Burány Emília, Horváth Anna, Képíró Árpád Zsolt, Kincses Adrienn, Kormány Péter, Martin Dorka, Mészáros Matild, Montag Boglárka, Nagy Bence, Nagyváradi Mátyás, Oletics Donát, Pelyhe Petra, Radó Alexander, Rudolf Adél

A program fő célja, hogy a tanulók matematikához és a természettudományokhoz szükséges kompetenciáit gazdagítsuk segítő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó programmal, valamint szociális készségeiket fejlesszük drámafoglalkozásokkal.

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetségprogram keretein belül 1.000.000 Ft támogatásban részesítette.