Történelmi vetélkedő

„Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk.” – Mahatma Gandhi


Időutazó csapatunk, Mahatma Gandhi születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő egész napos programján és történelmi vetélkedőjén vett részt.
Az ünnepséget az Indiai Köztársaság Nagykövetének köszöntő beszéde nyitotta meg, majd Gandhi tiszteletére hagyományos virágceremóniára került sor.


A közös ebéd után, az Erőszakmentesség Világnapján (október 2.) Embermentők címen interaktív és játékos megmérettetésre került sor. Az erőszakmentesség apostolának, Mahatma Gandhinak életén, pályafutásán és történelmi jelentőségén kívül a vetélkedő kiemelten foglalkozott az alapvető emberi jogokkal és Raul Wallenberg, Apor Vilmos, Mindszenty József, Salkaházi Sára történelmi szerepével és jelentőségükkel napjainkban.
Az Időutazók – Fromberger Dorka, Fischer Péter, Szabó Réka, Varga István – a versenyt 5. hellyel zárták és díjazásban részesültek,- amit a gyerekek nagy örömére – Pápai Joci adott át.

Szeretettel Gratulálunk Nekik!

Felkészítő: Gitta Boglárka

Fotók