NTP pályázat – Építs! Programozz!
Iskolánk 2019-ben is pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása” című, NTP-MTTD-19 kódjelű pályázati kiírásra.
2019. december 3-án kaptuk a jó hírt, hogy a pályázati kiírásra benyújtott, NTP-MTTD-19-0113 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett Építs! Programozz!című pályázatunk a Támogató döntése alapján 1 100 000Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül.
A 2019/2020-as tanév második félévének elején a pályázat keretében 15 ötödik és hatodik osztályos tanuló részvételével el is indultak a foglalkozások. A jelentkezők közül a pályázatban résztvevő tanulók kiválasztása a tanév első félévében végzett robotika szakkörös munkájuk alapján és aScratch programozás során egy félévalatt megszerzett ismereteket és logikai és matematikai gondolkodást, térlátást mérő teszt eredménye alapján történt. Így a pályázatban a következő tanulók vesznek részt:
Ábel Botond
Ábel Gergő
Balogh Zselyke
Bottka Zalán
Égi Bíborka
Farkas Ákos
Holczknecht Brúnó
Katona Ákos
Kovács Maya
Lerch Balázs
Perzsa Barnabás
Rosinger Péter
Seres Marcell
Stefán Dávid
Százuj Bence.
A tervezett 15 komplex tehetséggondozó foglalkozás közül a koronavírus-járvány okozta tantermen kívüli, digitális munkarend miatt sajnos a tanév második félévében csak 6 foglalkozást tudtunk megtartani. Azonban módosítási kérelmet nyújtottunk be a Támogatáskezelő felé, melyet el is fogadtak. Ennek alapján a következő tanév őszi hónapjaiban sort keríthetünk az elmaradt foglalkozások bepótlására, és az elmaradt tavaszi kirándulást is megvalósíthatjuk majd ősszel.
A megvalósult robotika foglalkozásokon a részt vevő tanulók az ArTec robotok építőelemeinek segítségével térlátást fejlesztő egyensúly feladatokat oldottak meg majd a robotok megépítéséhez szükséges készlet elemeivel ismerkedtek. Robotokat terveztek, építettek és megkezdődött a programozás is. A robot lelke a Studuino alaplap, amely átlátszó műanyag burkolatával látniengedi a gyermekeknek a nyomtatott áramkört és az azon található alkatrészeket. Az alaplaphoz a beépített csatlakozók segítségével csatlakoztathatók az érzékelők illetve a motorok. A megépített robotot számítógépes program segítségével vezérelhetjük. A programozási felületScratch alapú. Így a gyermekek életkoruknakés előismereteiknek megfelelő programot választva hamar sikerélményhez jutottak. A tanulók azonnali visszacsatolást kaptak munkájukról abból, hogy a robotvégrehajtja az általuk elképzelt tevékenységet. A robotok létrehozása és „életre keltése” a tanulók számára igazán élményközpontúvá tette a foglalkozásokat, amint azt a foglalkozások során készült alábbi fotók és videók is bizonyítják.