
Az NTP-INNOV-21-0152 „Robotikázzunk együtt!” című pályázat keretében a szakkörös tanulók április 11-én egy 1 napos tanulmányi úton vehettek részt. A kirándulás keretében 3 fő programra került sor:
- Az Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft.-hez, partner- szervezetünkhöz látogattunk el Budapestre, ahol a szakkörös tanulók a pályázat során beszerzésre kerülő robotika eszközökkel ismerkedhettek meg egy interaktív robotika foglalkozás keretein belül. Emellett lehetőségük volt vadonatúj, kódolás alkalmazására kifejlesztett játokok megismerésére is.
- Majd a törökbálinti FANUC Hungary Kft.-hez utaztunk. A FANUC elhivatott csapata a világ szinte minden pontján ügyfelei rendelkezésére áll, köztük Magyarországon is, ahol már több mint egy évtizede meghatározó szereplője a hazai iparnak. A törökbálinti székházuk bemutatótermében megtekinthettük gépeiket. A legújabb Fanuc technológiákat, szerszámgépipari, ipari robotokat, CNC vezérléseket is láthattuk. Közülük többet a tanulók is kipróbálhattak.
- Végül megtekintettük az Etele Plazaban lévő World of Robots kiállítást, ahol a tanulók láthattak legújabb fejlesztésű humanoid robotokat, robot játékokat, transformereket, irányítható focilabdát, rakodó tank robotot, rajzoló robotkarokat, 3D nyomtatókat, eredeti filmes relikviákat, robot állatokat.
A robotikához kapcsolódó rengeteg élmény, az élet számtalan területén alkalmazott robottechnológiai megoldások megismerése után az Etele Plázában egy hamburgerezés is belefért a programokkal teli napba. Az élményekkel teli napon készültek az alábbi fotók.
https://drive.google.com/drive/folders/1AsDG3fjwdk5N5O5mHSsDTv4BjIszR0vB