A karácsony szelleme életre kelt a Kanizsaiban

Izgatottan várták a gyerekek a Mikulás érkezését december 6-án az iskolában, és nagy-nagy örömmel fogadták őt. Verset mondtak neki, énekkel köszöntötték, majd megajándékozta őket Szent Miklós követe. Köszönjük, kedves Mikulás!

Már hagyomány, hogy ezen a napon pirosba, és Mikulás sapkába öltözünk és várjuk a Télapót. A Kanizsai Iskola diákjai ma nagyon szerencsések voltak, hiszen rengeteg program várta őket. Az adventi koszorúnk második gyertyáját is meggyújtottuk, és az erre az alkalomra készült műsorban Livi néni összefogásával ötödikes és másodikos tanulók bűvölték el a többi diákot és szüleiket. Volt itt mese és manótánc, család és szeretet. A műsor végére Mikulásunk is megérkezett, aki ezután minden osztályba ellátogatott, ahol minden gyermek kapott ajándékot. A nagyszakállú idén (ahogy egyébként máskor sem) nem osztott virgácsot. 😉 És ha ez még nem volna elég 7.b osztályos lányaink Bea nénivel egy finom teázásra várták diáktársaikat az aulába, ahol színvonalas táncos előadással kápráztatták el közönségüket. Csupa móka és kacagás, minden szép volt és csodás! Bárcsak ilyen lenne minden nap!