Június 14-én tartottuk az immár hagyományosnak is tekinthető Kanizsai Napunkat, melynek bemutatkozó műsorában fellépett a 2.a és 2.b gyermekjátékokkal, horvát népdallal, a 4. a szalagos táncával, a 4.b népdalcsokorral, a 6. a és 6. b közös énekkel, a 7.a osztály labdás táncával, a felsős kórusunk Joshua című dalával, Czégény Kata 3.a osztályos tanulónk népmesével, valamint Magosi Dávid 8.b osztályos tanulónk, szintetizátorral kísért Üzenet a távolból című dalával. Programunk a 7.a osztály Fizika Show-jával folytatódott, látványos fizikai kísérletekkel, majd játékos, ügyességi, kézműves, vagy ismeretszerző helyszíneken fergeteges gyermeknapi foglalkozásokon, mérkőzéseken vettek részt a gyerekek.
„Kanizsai nap” bővebbenEgészségügyi pályaorientációs kirándulás
Hétfőn reggel a 6.b osztály a PTE Klinikai Központ demonstrációs egységén járt. A programot a PTE Klinikai Központ szakemberei vezeték. A gyerekek nagy örömmel vettek részt a különböző egészségügyi állomáson. A tanulók osztályfőnöke, Bea néni úgy gondolja, hogy a program sikeres volt.

Medve Szabadtéri Csapatverseny
A Medve Szabadtéri Csapatverseny ORSZÁGOS döntőjén vehetett rész Ősi Boldizsár, Rittinger Ármin és Rosinger Katalin. Azonban Katalinnak akkor az országos Színjátszótalálkozón is részt kellett vennie, így Boldizsár és Ármin kétfős csapatként, hetedikesként állt helyt a 7. és 8. osztályosok között, Kismedve kategóriában.
Budapesten, a Gellért-hegyen zajlott a verseny június 8-án, szombaton. Szép környezetben jártak állomásról állomásra és oldották meg a nehéz matematika feladatokat. A versenyen több mint 6 km-t gyalogoltak délidőben, 10-ből 7 feladatot sikeresen megoldottak. A döntőn más szabályok voltak, mint a megyei fordulókon, így a stratégián is sok múlott.
Az országos 16. helyre büszkék lehetnek!
Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!
Felkészítő: Nehrné Antal Erika

Kanizsai podcast
Kanizsais éveikről, életfelfogásukról kérdezték iskolánk egykori tanulóit a 8.b osztályosok. Az elkészült podcastekből válogattunk, a lenti linkeken található beszélgetések interjúalanyai Magyar Lilla, Meszlényi Mónika, Bedics Viktor, Bockovac Máté és Boda Gábor voltak.

Esélyteremtő Matematikaverseny díjátadó
Május 28-án került sor az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett tanulmányi versenyek ünnepélyes eredményhirdetésére, melyen az Esélyteremtő Matematikaverseny megyei döntőjén dobogós helyezést elért tanulóink vehették át oklevelüket!
7. osztályos kategóriában Ősi Boldizsár 1. hely,
8. osztályos kategóriában Bánhegyi Bence 3. hely.
Gratulálunk a kiváló eredményekhez!
Felkészítő: Nehrné Antal Erika (7.a), Heidfogelné Seregélyes Edit (8.b)

Pedagógus nap
Trianonra emlékeztünk
A világot senki se mentheti meg
Egyedül az, akinek elhiszed
Hogy békét hoz mindenkinek
Hogy rábízhatod az életed
A bűnöket, a titkokat
Az örömöt és az álmot.
Kapukat tár, országa vár
Ha a szívedet te is kitárod.

Nem kertelünk! Kertészkedünk pályázat
Nem kertelünk! Kertészkedünk pályázatunk a megvalósítás útjára lépett. A szülők és gyerekek közreműködésével az alapok a helyükre kerültek. Emelt ágyásaink hamarosan érkeznek az előkészített kavicságyra. Köszönjük a támogatást és a segítséget. Folytatása következik.
Baranya Vármegyei Elsősegélynyújtó Verseny
Örömmel adjuk hírül, hogy a Kis vöröskeresztek elsősegélynyújtó csapatunk I. helyezést ért el a Baranya Vármegyei Elsősegélynyújtó Verseny gyerek kategóriában! Így tovább jutottak az Országos döntőbe! Nagy büszkeség mert legutóbb 2004-ben képviselhette Siklós a vármegyénket. Kiemelendő a gyerekek téma iránti elhivatottsága, példaértékű szorgalma.
Csapattagok: Balogh Minka, Bessenyei Réka, Csontos Fanni, Schuller Hédi, Ujvári-Cseh Vilma.
Szívből gratulálunk!
Köszönjük szépen a felkészítést Wenhardtné Sipos Anitának, iskolánk védőnőjének!

Kanizsai Tehetségpont
Kanizsai Tehetségpontunk vállalta a tehetségpontok 2023/2024. évi akkreditációs folyamatában való részvételt, melynek eredményeként ismét az Akkreditált kiváló Tehetségpont címet nyertük el!
Köszönjük a tehetségpont akkreditációjában közreműködött szakértők értékelését, tehetségfejlesztő munkánkat igyekszünk a jövőben is ezen a szinten folytatni.


