Kanizsai nap

Június 14-én tartottuk az immár hagyományosnak is tekinthető Kanizsai Napunkat, melynek bemutatkozó műsorában fellépett a 2.a és 2.b gyermekjátékokkal, horvát népdallal, a 4. a szalagos táncával, a 4.b népdalcsokorral, a 6. a és 6. b közös énekkel, a 7.a osztály labdás táncával, a felsős kórusunk Joshua című dalával, Czégény Kata 3.a osztályos tanulónk népmesével, valamint Magosi Dávid 8.b osztályos tanulónk, szintetizátorral kísért Üzenet a távolból című dalával. Programunk a 7.a osztály Fizika Show-jával folytatódott, látványos fizikai kísérletekkel, majd játékos, ügyességi, kézműves, vagy ismeretszerző helyszíneken fergeteges gyermeknapi foglalkozásokon, mérkőzéseken vettek részt a gyerekek.

„Kanizsai nap” bővebben

Pedagógus nap

Pedagógus nap alkalmából a pedagógusokat és segítőiket ünnepeltük a Mohácsi Tankerületi Központ ünnepségén. Végtelen büszkeség és hála munkájukért!

Kitüntetettjeink:

Dorn Eszter Terézia
Végi Mária
Honfi Anita Csilla
Olajos Attiláné
Nehrné Antal Erika

Nem kertelünk! Kertészkedünk pályázat

Nem kertelünk! Kertészkedünk pályázatunk a megvalósítás útjára lépett. A szülők és gyerekek közreműködésével az alapok a helyükre kerültek. Emelt ágyásaink hamarosan érkeznek az előkészített kavicságyra. Köszönjük a támogatást és a segítséget. Folytatása következik.

Kanizsai Tehetségpont

Kanizsai Tehetségpontunk vállalta a tehetségpontok 2023/2024. évi akkreditációs folyamatában való részvételt, melynek eredményeként ismét az Akkreditált kiváló Tehetségpont címet nyertük el!

Köszönjük a tehetségpont akkreditációjában közreműködött szakértők értékelését, tehetségfejlesztő munkánkat igyekszünk a jövőben is ezen a szinten folytatni.

Kirándulás

Május 24-én iskolánk horvát nemzetiségi nyelvoktató programjának első és második osztályos tanulói egész napos kiránduláson vettek részt Pécsett.

Délelőtt a Pécsi Horvát Színházba kaptak meghívást a stribori bábszínház egy előadására, megismerkedhettek a színház működésével, kipróbálhatták a bábokat. A vendéglátás az August Senoa Horvát Klubban folytatódott, majd délután a Bóbita Bábszínházban egy bábkészítő foglalkozáson vehettek részt, saját maci bábot készítettek.

„Kirándulás” bővebben

„FOGJUNK ÖSSZE! GYERMEKEKKEL A GYERMEKEKÉRT” ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk, a „FOGJUNK ÖSSZE! GYERMEKEKKEL A GYERMEKEKÉRT” ALAPÍTVÁNY a 2024. Nemzeti Együttműködési Alap egyedi támogatás kategóriájában NEAE-KP-1-2024/1-000150 azonosítószámú, „Kanizsai sportcsarnok eszközfejlesztése” című támogatási kérelme pozitív elbírálásban részesült, 7.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást kapott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatótól.
A pályázati összeget a Kanizsai sportcsarnok eszközfejlesztésére terveztük: a csarnok lelátórendszerét újragondolva 9 db mobil tribün elemet vásároltunk, így egyrészt újra le tudjuk ültetni vendégeinket az iskola különböző rendezvényein, másrészt az eszköz mobilitása egyszerűbbé teszi a csarnok többfunkciós használatát.
A tribünelemek megérkeztek, elhelyezésre kerültek a Kanizsai sportcsarnokban. A mobil tribün sor 108 férőhelyet biztosít számunkra.
Köszönjük a támogatást, hiánypótló eszközbeszerzéshez segítette a pályázat a Kanizsai közösségét.

Az ülőhelyek biztosítása iskolánk alapítványa, a „Fogjunk Össze! Gyermekekkel a gyermekekért” Alapítvány NEAE-KP-1-2024/1-000150 azonosítószámú, „Kanizsai sportcsarnok eszközfejlesztése” című, 7.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást elnyert pályázatából valósult meg a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.