Leg leg …

Új menüpont készül! Szeretnénk, ha azok, akik iskolánkban megkapták a kitüntető címek valamelyikét, vagy egyéb rendkívüli eredményt értek el, felkerülhetnének a weblapunkra is.
Kérjük azokat a diákokat, akik neve itt szerepel, küldjék el a tablóképüket digitális formában az ski.kanizsai@gmail.com címre!

Edzőtáborban a női utánpótlás

Edzőtáborban a női utánpótlás keret tagjai

Siklóson szokás a női utánpótlás vonalon, hogy a játékosok augusztusban gyakorlatilag 1 hónapig edzőtáborokban készülnek föl az előttük álló éves feladatokra.

Ez idén is hasonlóan történt. A hónapot egy napközis rendszerű edzőtáborral kezdték a Kanizsai DSE lányai, akik a Pelikán KC női felnőtt keretének közvetlen utánpótlását adják. Itt az első héten 8,- majd a következő héten heti 10 edzéssel készültek a siklósi „picik”. Majd Somogy-megyében egy 1 hetes bentlakásos edzőtáborban vettek részt Mesztegnyőn, melynek keretében indultak egy kézilabda tornán Fonyódligeten is.

A keret tagjait 1998 és 2002 között született lányok alkotják, akik nem mellesleg Siklóson sporttörténelmet írtak a 2010-2011-es tanévben. Ugyanis soha nem fordult még elő, hogy
3 egymást követő generáció csapatai egyaránt országos döntőig jutottak volna valamelyik felmenő rendszerű versenyen. Nos, ez idén megtörtént! Az Erima kupában a
2000-esek 8., a 2001-esek 3., míg a 2002-esek szintén 3. helyen végeztek az országos döntőkön. S, hogy teljes legyen a kép, az 1999-esek országos elődöntő 3. helyükkel éppen csak lemaradtak az országos döntőről.

A Balaton kupán a következő eredményeket érte el a csapat: 1.forduló Siklós:Balatonszárszó 20:1, Siklós:Marcali 12:16. 2.forduló Siklós:Balatonszárszó 20:3, Siklós:Marcali 10:11. 2 ellenfelével kétszer játszott a csapat, mivel a visszalépések miatt 3 csapatra olvadt a mezőny. A korosztály 98-99-es volt, viszont a mieink 13 fős keretében csupán 1 fő 98-, és 3 fő 99-es születésű játékos volt, a többiek 2000-2002- es születésűek. A Marcali pedig diákolimpia országos döntő 6. helyezett, így duplán siker, az átlagban 2-3 évvel fiatalabb csapattól, hogy teljesen egyenrangúak tudtak lenni nagyobb tudású, idősebb ellenfelükkel szemben. Így 2 győzelemmel és 2 vereséggel végül is a 2. helyen végzett a csapat, amely elnyerte a legsportszerűbb csapat-, és a legjobb játékos (Bircsák Enikő) címet is.

Az ezüstérmes keret tagjai: Kovács Kamilla, Rudolf Gréta, Kalmár Katalin, Bircsák Enikő, Szilovics Fanni, Afentáler Sára, Gajnok Liliána, Kővágó Luca, Tormási Kitti, Bíró Vanda, Ortnel Kitti, Bozsik Nina és Rudolf Adél. Edző: Iványi István.

A csapat és edzőjük ezúton szeretné megköszönni azon szülők segítségét, akik különböző felajánlásokkal és/vagy kísérettel segítették a zökkenőmentes edzőtáborozást.

 

Tankönyvárusítás

Értesítjük iskolánk tanulóit és szüleiket, hogy iskolánkban a tankönyvek árusítása a következő időbeosztás szerint történik:

2011. augusztus 25. (csütörtök) 8-17 óráig:
1.a     1.b     2.a     2.b     3.a     3.b     4.a     4.b

2011. augusztus 26. (péntek) 8-17 óráig:
5.a     5.b     5.c     6.a     6.b     7.a     7.b     8.a     8.b

A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény 8.§ (4) bekezdésében biztosított normatív kedvezmény igénybevételét (ingyenes tankönyvellátás) igazolni szükséges, ha a tanuló

– három- vagy többgyermekes családban él, a családi pótlék igazolása szükséges
(számlakivonat, postai átvételi igazolás)
– rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, az érvényes határozat másolata kell
– tartósan beteg, a szakorvos által kiadott érvényes igazolással igazolható a jogosultság
– testi, érzékszervi fogyatékos, a szakbizottság által kiadott igazolás fogadható el
– pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl.dislexia, dysgraphia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar), a szakértői bizottság által kiadott igazolás szükséges

Kérjük az ingyenes tankönyvellátásban részesülő gyermekek szüleit, hogy
az igazolásokat a tankönyvvásárláskor szíveskedjenek magukkal hozni!

A tankönyvek árai ide kattintva a megjelenő táblázatból kiolvashatók.

Diákolimpia – női kézilabda

Diákolimpián az SKI Siklós csapata a III. korcsoportban

a megyében 2. helyen végezett,

az országos selejtezőn szintén a 2. helyen végezett,

A Kanizsai DSE női kerete: Kővágó Luca, Szilovics Fanni, Afentáler Sára, Sárközi Dalida, Gajnok Liliána, Tormási Kitti, Kovács Kamilla, Hirdi Bianka, Szilvási Kata, Rudolf Gréta, Mikola Karina, Kalmár Kata, Bircsák Enikő és Szabó Kíra.

 

Országos eredményeink 2010/11.

2010/2011.

Matematika: Holczer András 8. a osztályos tanuló a Kalmár László Országos Matematika Verseny országos döntőjén I. helyezést ért el.

Matematika: Holczer András 8. a osztályos tanuló I. helyezést ért el a Bátaszéki Matematikaverseny országos döntőjén

Matematika: Holczer András 8.a osztályos tanuló  az Abacus matematikai lapok matematika pontversenyén III. helyezést (aranyfokozatú dícséretet) ért el, számrejtvény pontversenyén I. helyezést ért el.

Matematika: Holczer András 8. a osztályos tanuló III. helyezést ért el a Varga Tamás matematika verseny országos döntőjén.

Matematika: Holczer András 8.a osztályos tanuló III. helyezést ért el a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny országos döntőjén

Matematika: Holczer András 8.a osztályos tanuló eredményesen szerepelt a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjén.

Kézilabda: Az Erima Kupa országos döntőjén iskolánk U13-es fiú csapata II. helyen végzett.

Kézilabda: Az Erima Kupa országos döntőjén iskolánk U9-es leány csapata III. helyen végzett.

Kézilabda: Az Erima Kupa országos döntőjén iskolánk U8-es leány csapata III. helyen végzett.

Kézilabda: Az Erima Kupa országos döntőjén iskolánk U8-es leány csapata 8. helyen végzett.

Fizika: Holczer András 8.a osztályos tanuló I. díjas lett és abszolut I. helyezést ért el a Jedlik Ányos Fizikaverseny országos döntőjén.

Fizika: Holczer András 8.a osztályos tanuló Abacus matematikai lapok fizika pontversenyén
I. helyezést a fizika (mérési) pontversenyén III. helyezést ért el.

Fizika: Holczer András 8.a osztályos tanuló különdíjat kapott az Öveges József Fizikaverseny országos döntőjén.

Fizika: Fodor Norbert 7.a osztályos tanuló V. díjas lett a Jedlik Ányos Fizikaverseny országos döntőjén.

Kémia: Bedics Viktor 7.b osztályos tanuló 16. helyezést ért el a Curie Kémia Emlékverseny országos döntőjén.

 


Kézi országos döntő – U10 leány

A Kanizsai DSE csapata az országos döntőn a 8. helyet szerezte meg!

A csapat tagjai: Kővágó Luca, Szilovics Fanni, Afentáler Sára, Sárközi Dalida, Bánfai Kíra, Gajnok Liliána, Tormási Kitti, Bíró Vanda, Heszberger Viktória, Nagy Ambrus Panna, Bozsik Nina, Törő Kata, Fodor Evelin, Kiss Kinga, Rudolf Adél, Ortnel Kitti, Balázs Vivien, Petruska Vivien, Oberritter Sophia

Edző: Iványi István

Részletek