A Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett, igen magas szintű Regionális Matematikaverseny Baranya megyei fordulójának döntőjében, az 5-6. évfolyamosok kategóriájában Sári Ádám 5.a osztályos tanuló 8. helyezést ért el.
Felkészítő: Rittingerné Géczi Andrea
Gratulálunk a szép eredményhez!
Nyertes MATEHETSZ pályázatok
Idén már két tehetséggondozó műhelyünk, a Humán Műhely és Dráma Műhely foglalkozásai is a MATEHETSZ támogatásában komplex tehetséggondozó programként valósulnak meg a 2. félévben.
Horvát tábor 2018

A Siklósi Horvát Önkormányzat által az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé benyújtott III. Horvát Tehetség Tábor pályázata 500.000 Ft támogatásban részesült. A napközis tábor az iskolánkkal való együttműködés keretében az 5. és 6. osztályos horvát szakkörös tanulókkal valósul meg 2018. június 25. – július 1. között.
Angol OATV
Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a rangos Országos Angol nyelvi Tanulmányi Verseny Baranya megyei fordulóján a legjobb 16 közt versenyez majd Képiró Árpád Zsolt, Kormány Péter és Radó Alexander február 27-én.
BiztiBusz Program
Minden tanévben két alkalommal tartunk iskolánk 2. és 5. osztályosai részére játékos tanórákat a biztonságos életről.
Alsós osztályoknak Novak Viktorné Lívia, felsősöknek Galambosiné Honfi Anita kolléganőnk tartotta az előadásokat.
Angolból a megye legjobbjai között vagyunk
Örömmel értesültünk a Nagy Lajos Gimnáziumban rendezett angol nyelvi verseny írásbeli fordulójának eredményéről. Az 52 versenyző középfokú nyelvvizsgafeladatok megoldásában mérhette össze tudását. A szóbeli fordulóra a legjobb 15 tanuló jutott tovább, köztük
öt Kanizsais diákunk:
Miklós Liza
Szegedi Zsófia
Mester Péter
Kormány Péter
Radó Alexander
Kérjük támogassa alapítványunkat!
A Kanizsai Dorottya Általános Iskola Alapítványának kuratóriuma ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik 2016. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át, összesen
339.834 Ft-ot
szervezetünknek felajánlották.
Tehetségpont
Tehetségpontunk tevékenységét, céljait mutatjuk be a bejegyzésben:
Dorottya-napi népdaléneklési verseny
Iskolánkban 2018.február 1-én került megrendezésre a Dorottya-napi népdaléneklési verseny. A térség iskoláiból érkeztek hozzánk gyönyörű hangú diákok, akik három népdalból választott csokorral mutathatták be énektudásukat a zsűrinek és a nézőközönségnek is. Különleges, vidám, gazdagon díszített, szebbnél szebb népdalokat hallhattunk a versenyző gyerekek előadásában.
Magyar Kultúra Napja
A Híres Pannónia Régizenei Együttes több zenésze is nálunk járt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Gitár, lant, cselló, trombita, citera, női énekhang, dobok kísérték a megzenésített verseket. Igazi ünnepi irodalomóra volt.
Pár ízelítő kép itt megtekinthető
